A Bagossy Brothers Company és a Heureka Pop Orchestra első alkalommal Sepsiszentgyörgyön lépnek közösen színpadra, az egyedülálló szimfonikus koncert során a Bagossy ismert dalaikból és a legfrissebb albumuk szerzeményeiből hallhat egyedi válogatást a közönség.

A már nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is népszerű zenekar, a Bagossy Brothers Company 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból.

Az indie/alternatív/folk hangzásvilágú zenekar első nagylemeze az „Elviszlek” 2015 márciusában jelent meg és az első héten a Deezer romániai és magyarországi toplistájának élén debütált. 2016 tavaszán a formáció a „Vakít a kék” című kislemezével jelentkezett, 2017 márciusában pedig megjelent a zenekar második nagylemeze „A Nap felé” címmel.

A Bagossy Brothers Company megalakulása óta szerves résztvevője a magyarországi és erdélyi zenei rendezvényeknek, fesztiváloknak. Újabb, a „Veled Utazom” című nagylemezük 2019 februárjában jelenik meg.

A zenekar tagjai: Bagossy Norbert (gitár/ének), Bagossy László (basszusgitár/vokál), Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).

Referenciák

Kapcsolat

LOMBOS Pál

ügyvezető igazgató, művészeti vezető
+36 30 47 67 464
p.lombos@heurekamusic.com

GÁLL Franciska

Office Manager, Booking
+36 20 381 8663
f.gall@heurekamusic.com

MARTYIN Nikolett

Booking
+36 70 339 1568
n.martyin@heurekamusic.com