Heureka Big Band
A produkció a 30-as 40-es, 50-es évek amerikai tánczenei rendezvények hangulatát eleveníti fel, énekes sztárvendégekkel és monumentális rézfúvós zenei hangzással. A zenekar elsősorban amerikai jazz és swing standardek feldolgozásait játssza, de repertoárjukban megtalálhatók kortárs magyar zenék, pl. Szentpáli Roland több szerzeménye is.
A formáció Lombos Pál zenekarvezető, nagybőgős víziója nyomán alakult 2014-ben, amikor Hollerung Gábor felkérte őt, hogy swing zenekarával készítsen egy stúdiófelvételt a Budapesti Dohnányi Zenekar újévi lemezére. Ekkor úgy döntött, hogy a swing zenekar számait áthangszerelik big band felállásra, a Dohányi Zenekaros kollégák segítségével pedig olyan fantasztikus csapatot sikerült összehoznia, melynek saját zenekara mellett a Budapest Szaxofon Quartet, a Corpus Harsona Quartet és a Dohnányi Zenekar trombita szólama is tagja.
Noha ezafajta zenekari felállás ritkaságnak számít a műfajban, a big band formációnak hatalmas sikere lett: 2015-ben két teltházas koncerttel debütáltak a MÜPA Nemzeti Hangversenytermében, ezután rögtön felkérést kaptak, hogy játsszanak Budapest egyik legnagyobb szabadtéri színpadán, ahol két egymást követő nyáron adtak ugyancsak teltházas koncertet. 2016. januárjában a BMC-ben koncertszerű lemezfelvételt rögzítettek, melyről videó is készült. Rendszeres résztvevői a nagyobb hazai fesztiváloknak, rendezvényeknek.
Az előző évek állandó vendégművészei:
Micheller Myrtill, Szirtes Edina Mókus, Oláh Gergő, Szabó Ádám, Szentpáli Roland, Szepesi Bence
4 Videos